IX. Összefogás, és új végzet

-Kikyou te hoztad ide Narakut??!-Inuyasha a dühtől ordítva fordult a papnő felé, aki csak kacagott szája elé emelt kézzel.

-Mi olyan vicces Kikyou?

-Az, hogy a reinkarnácóm már bizonyára meghalt, és te mégcsak oda se figyeltél amikor érted kiáltott. Ezek szerint nem éreztél iránta semmit igaz?

-Mi..???-Inuyasha rémülten tekintett a mélybe, és már közel volt hozzá hogy levesse magát a szakadékba Kagome után, hogy megtalálja őt, de nem sikerült. Valaki az útjába állt. Az a valaki tulajdon bátyja volt.

-Tudod...eddig azt hittem élvezettel nézem végig majd a haláltusád. De rájöttem,  hogy ha karddal tépem is fel a szíved, akkor sem fájna annyira, mintha elvesztenél mindenkit magad körül.

-Te állat! TÁVOZZ INNEN!

Inuyasha kirántotta a tessaigát, és nekirontott a bátyjának, aki nagy meglepetésére félreállt. Már zuhant a mélybe, tágra nyílt tekintettel, mikor egy égő, maró érzés hatotta át a bokáját, és nyomban visszarántotta a sziklára. Sesshoumaru volt az. Használta a márgezett ostort, melyet a karmaiból húzhat elő..senki sem tudta, hogy ez fizikai formát is ölthet, nemcsak egy méregcsóva.

-Még nem fejeztem be te Korcs! Az imént azt akartam mondani, hogy elsőnek a két papnőt veszem el tőled. Az egyiket azért, mert bosszút kell állnom rajta. A másikat pedig azért, mert előbb oldott rajta az átok mint rajtam. Így nem léphetek apám nyomdokaiba. Nem lehetek jobb nála. Ezért kisöcsém. Most mindkettő meghal!

Sesshoumaru előrántotta a kardját, és megindult Kikyou felé, akit láthatóan nem ijesztettek meg az előbbi szavak..

-Állj meg te kutya!-Kikyou egyszerre két nyilat lőtt ki. Az egyikkel sikerült kiütnie a kardot ellenfele kezéből, a másikkal pedig sikerült volna eltalálnia a szellem kezét, ha már nem hiányzott volna.A kard a mélybe repült, de Sesshoumaru nem torpant meg. Továbbra is Kikyou felé tartott.

Már majdnem elérte, amikor egy feketehajú férfi ugrott be a karmai, és a célpont közé. Megállni már nem tudott, és nem is akart. Egyszerre végez mindkettővel!

Sesshoumaru karmai belehasítottak Naraku testébe, aki védelmezően ölelte Kikyout.A méregkarmok eltalálták a szívét, és az egész test olvadni kezdett. Megpróbálta felállítani a védőburkot, de már nem ment neki..Hogy magával vigye Kikyout, saját testével szúrta át őt ismét. A papnő egy hangnélkül tűrte a kínt. Tudta, a végzet még nem engedi őt szabadjára. Most újra meghal, de majd újra feltámad. Hiszen már Kagome sem él..már ő sem. Ezzel mindketten porrá törtek, és a friss reggeli szellő vitte el a két lelket a túlvilágra.

-Nicsak Naraku...vajon mi történhetett amiért újból nálad volt a szíved? Nem is érdekel. A bosszúm teljesült. Sem ő, sem a papnő,sem az öcsém nincs már életben. Hallottam amikor az a féleszű levetette magát a szikláról...pedig én akartam megölni.

Sesshoumaru lenézett a mélybe, majd elrepült hogy megkeresse hű szolgáját, és Rint.

Lent, a sziklák között három alak volt kivehető..két emberszerű, és egy macska alak.A cica keservesen nyávogott, a földet pedig vérnyomok díszítették.A földön Kagome feküdt, ráborulva Inuyasha élettelen testére. Zokogott, amennyire csak engedte a szíve.

-Miért ugrottál le te OSTOVA! Hogy mertél ilyet tenni?Jaj inuyasha..Kirara kérlek vigyél minket Kaeldéhez.Segíts nekem hogy feltegyem őt..

Kagome felküzdötte a hanyout a macskaszellemre, majd mögéülve megltámasztotta a fiút. Így repültek tova. Aztán eszébe jutott valami. Lenézett, és igen volt még két ékkőszilánk a nyakában. Gyorsan levette őket, és előre irtózva tettétől a fiúba illesztette.

-áá..de fáj a nyakam..Kagome..KAGOME!!!

-Nyugi kutyus itt vagyok.

Kagome gyengéde átölelte a hanyout, és hálát adott, hogy visszakaphatta.

-Kagome..Naraku tudja mikor változom emberré..ma látott..

-tss..nyugalom. Már nem kell aggódnod miatta. Sesshoumaru végzett vele.

-HOGYAN??

-Igen. Sikerült neki. Kikyou megölte Hakudoshit és a gyermeket Kannéval együtt. De a szív visszatért Narakuba. Sesshoumaru pedig végzett vele.

-Te..te ezt honnan tudod?

-Amikor feloldott az átok, emlékeztem, hogy amikor kapam és Kikyou megérintett átadta az emléket, a gondolatait, és azt az utat ahol megszerezhetem a képességeit.

-Miért tette volna?

-Azt hitte előbb halok meg mint ő. De nem lett igaza.

-Akkor most?

-Igen..sajnálom. Kikyou újra meghalt, és újra Naraku volt a gyilkos..mindent láttam.

Inuyasha lehorgasztott füllel ült tovább Kiraran. Furcsállta  a benne fészkelődő új erőt..egy ekkora esést túlélt, és már semmi baja sincs..vajon mi történhetett?..majd megkérdezem Kagomét ha megérkezünk. De még nem. Láthatólag valami nagyon aggasztja.Jaj Kagomém..örülök hogy te vagy nekem.

Az út alatt nem szóltak egymáshoz. Azonban a kezük összeforrt, és a szívük is némán.Mikor megérkeztek, Sango és Miroku nem voltak sehol. Shippo beszámolt róla, hogy Miroku kezéről eltűnt a lyuk, és  beforrt a helye. valamit beszéltek Sangoval, és utána letűntek. Azt mondták hamarosan jönnek, nem kell félteni őket.Kagome kuncogott egyet, és bement Kaede anyó házába.

Az anyónak és Shipponak mindent elmeséltek. Kagome nagyon izgatott volt az új erő lehetősége miatt. Azonban eszébe jutott, hogy az idő eltelt. Neki le kéne tennie az érettségi vizsgát! Nagyon sokat kéne otthon lennie, hogy bármit is meg tudjon tanulni.

-Inuyasha! Most haza kell mennem.

-Jaj, Kagome már megint? Miért?

-Már nincs itt Naraku, ideje lenne helyt állnom a saját világomban is.

-De akkor sem engedlek vissza!

-INUYASHA! Akkor mond meg miért nem! Naraku már meghalt. Az ékkőről tudom hol van. biztos helyen..Kikyou elmondta.

-Csak NEM. Ennyi.

-Tudod mit Inuyasha? Ha megígéred hogy rendes leszel, akkor velem jöhetnél. Főznék neked sok tésztát, és kapnál stake-et is!

-KOMOLYAN??! Mehetünk!

-Rendben. Jó kuyta!-ezzel Kagome mesimogatta Inuyasha fejét. És kivétesen nem kapott semmiféle morgó megjegyzést.

Shippo. Minden nap visszajövünk. Mond meg Sangoéknak, hogy holnap jövünk!

Egy másik helyen, egy szerzetes vezette a szeretett nőt, akinek a szeme be volt kötve.

-Hova megyünk szerzetes?

-Hamarosan megtudod..Sango.

-Nagyon szép erre Miroku!

-Örülök hogy tetszik. De most kérlek hunyd be a szemed, és várj egy kicsit itt.

-Rendben szerzetes.

Sango úgy tett ahogy Miroku mondta. A szerzetes elővett egy kendőt, és karon fogva vezette Sangot. Először is Sango, ülj le kérlek, kifésülöm a hajad.

-Hogy mit?

-Kérlek hagyd.Majd megtudod miért..

-rendben..

 Miroku elővett egy fésűt, és Sango kibontott hajába mélyesztette. Hosszú percekig simogatta a fésűvel a hajat, majd magához ölelte a lányt.

-Sango..sokkal fontosabb vagy nekem mint hinnéd.

-Szerzetes..miért mondod ezt?

-Mert így érzek. De most újra vedd fel a kendőt, még nem érkeztünk meg.

Tovább sétáltak, esteledni kezdett. Sango már fázott, de úgy döntött inkább nem szól a szerzetesnek.

-Sango..

-Igen? megérkeztünk végre?

-Bocsáss meg.

-Miééé -Sango zuhant az ismeretlenben fejéhez kapott, hogy legalább az arcát védje az eséstől. Volt ideje is, hogy levegye a kötést. De amint kinyitotta volna a szemét, rögtön csukhatta is vissza..ugyanis leérkezett. A kemény csapódás után tovább sűllyedt.Kinyitotta a szemét, de égető érzés fogta el, az az anyag forró volt.Azonban hamarosan valaki megfogta akarját, és kirántotta a forró vízből.

-Sango, Sango!

CSATTT!!!!!!

-Látom jól vagy..-Miroku halvány mosollyal és vöröslő arccal nézett a kábult szellemirtólányra.